2014. 12. 18.

Vörösborban párolt kakukkfüves zöldségek

Egy nagy ötcsillagos szálloda konyháján voltam szakmai gyakorlaton, ahol úgy 30-an dolgoztunk. Eleinte különös volt a viszonyom a kollégáimmal, mert valahogy sehova sem tudtak besorolni. Jóval idősebb voltam a tanulóknál, sőt a nálam csak magasabb pozíciókban lévőknél is, mindig volt az arcomon smink, hétköznap később kezdtem náluk és úgy 4 hónapon keresztül szinte minden nap dolgoztam. Imádtam! Miért volt ez? Mert délelőtt az én hivatalos munkahelyemen teljesítettem kosztümben és sminkben, akiknek azóta is nagyon hálás vagyok, mert rendkívüli módon támogatóak voltak az én 'hobbim' felé, aztán délután siettem kuktáskodni. Persze, hogy nem a gőznek meg a lábasoknak volt az arcom megrajzolva, hanem a délelőtti életem miatt.
A vasárnapi ebéd, amit Sunday Brunch-nak hívnak, tészta pályáját gyakran rám bízták, ami azt jelentette, hogy minden vasárnap, minden zöldség, minden feltét ugyanúgy kellett kinézzen. Ez abszolút következetességre tanít és nem utolsó sorban egyenletes vágástechnikára. Fontos a szép tálalás a csodás ízekhez, de ugyanolyan lényeges, hogy az alapanyagom felhasználáskor hogy néz ki. Remélem ez tetszik!
Fejenként a következők zöldségekre van szükség: 1 sárgarépa, 1 cékla, 1 gomba, 1 gerezd fokhagyma, fél fehérhagyma, 2 gyöngyhagyma, 1 zöldség (gyökér). Egy nagy serpenyőben felhevített olajon nagyon lazán megpirítottam a vöröshagymát, gyöngyhagymát és a fokhagymát, hozzáadtam a céklát, sárgarépát, zöldséget, friss kakukkfű ágakat és babérlevelet, majd sóztam és borsoztam. Pár percig így pirítottam, aztán két kanál paradicsompürét kevertem hozzá és annyi vízzel higított vörösbort, hogy ellepje a zöldségeket. Nem kevertem, hanem csak a serpenyőt mozgattam elkerülve, hogy összetörjenek a zöldségek. Szeretem, amikor még pont roppanósak és nem pépesen puhák, így késpróbával ellenőrizhető az állaga, ki hogy szereti. Amikor elérte ezt az állapotot, külön kis edényben megpároltam a gombát és hozzáraktam a raguhoz. Tálalás előtt kiemeltem a kakukkfű ágacskákat és frissel pótoltam. Magában is finom, de köretként rizst javaslok hozzá.


2 megjegyzés:

  1. A pasik szeretnek gyorsan és egyszerűen főzni. Ezzel Én is így vagyok! Ha pedig bort kell hozzá bontani az külön öröm, mert azt bizony előtte kóstolni kell! Mindkettővel megtettem. 23 perc alatt elkészült. Az eredmény egy tartalmas kiváló íz világ, amiben a zöldségek nagy barátságban vannak egymással. Egy „csavar” azért van benne! Amikor a serpenyőben minden hozzávaló benne van, nem árt félszemmel figyelni borozgatás közben, mert könnyen lekvárt főzhetünk. Rita tanácsa: „késpróba ellenőrzés” igen hasznos volt számomra, mert így valóban a tökéletes roppanós állagot tudtam elérni. Nagyon finom. Köszönöm!
    Gábor

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm a szép szavakat! 😊👍

    VálaszTörlés