2014. 12. 02.

Rózsaborsos édesburgonya

Lívia barátnőm nagyobbik lánya, a Csenge a Vasas párbajtőrözője. Fiatal kora ellenére sok felnőtt mintája lehetne a határozott, karakán jellemével, amivel meggyőződésem, hogy a korosztályán belüli jelenlegi országos sikerein túl, sokkal távolabbi célokat fog megvalósítani!
Eldöntötte, hogy márpedig ő segít ebédet készíteni. Ok! Pástra fel! Egyszer, évekkel ezelőtt sütöttünk együtt, de most jóval nagyobb teret biztosítottam neki egyrészt a magam kíváncsisága miatt, másrészt engedve a szabad akaratának és leginkább a kedvének, aminek nagyon örültem. Hozzáteszem, ügyes is volt! Szezámmagos csirkemellet sütöttünk édesburgonyával, aminek olyan intenzív, kellemesen édes íze van, mint a sütőtöknek, de gyakran a sárgarépához is hasonlítják. Nagyon kezdők receptje következik! 1-ső rész.
Az édesburgonyát meghámoztuk, megmostuk, hosszanti irányban elfeleztük, majd szintén hosszanti irányban felszeleteltük. Tepszire helyeztük, meglocsoltuk pár evőkanál olajjal, megsóztuk és 20 perc alatt 180 fokon előmelegített sütőben megsütöttük. 10 perc letelte után meg kell fordítani őket. Érdemes többször ellenőrizni az állagát, mert hamar puhul, sosem lesz az a tipikus ropogós sültkrumpli eredmény, de nem is az a cél. Mivel alapvetően édes, a sóval pikáns íze lesz, naturjoghurttal meg egyenesen mennyei. Én most szórtam rá egész rózsaborsot, amitől még az illata is parfümös!
Jön a 2-dik rész a szezámmagos csirkemellel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése