2014. 12. 01.

Gazpacho

Télen a havat szeretem, nyáron a meleget, a tavasz hozza az újat, az ősz viszi a leveleket. Az esőcseppek halk koppanásai, amikor landolnak, majd versenyt csúsznak az ablakon engem kifejezetten nyugtatnak és inspirálnak. Elállítani nem tudom, így máshogy csempészem vissza az augusztusi nyári meleget. Gazpachoval. Különben is, mire fogyasztható, igazán összeérett ízállapotba kerül, ismét ragyogni fog a nap.
A főzés épp azért nagyon hálás tevékenység, mert szabad szabadon gondolkodni és alkotni. Igen. alkotni. Adott egy ízirány, de saját kedvünkre változtatható. Én nagy változtató vagyok!
1-1 piros és zöld pritaminpaprikát, 1 fej lilahagymát, 2 paradicsomot és 1 kisméretű kígyóuborkát felkockáztam, majd a botmixeremmel durván összedolgoztam. Szeretem, amikor nem egészen a krémleves állagát éri el, hanem némiképp darabosak maradnak az alkotóelemek. 1-1 evőkanál olivaolajat és a szüleim féle csípős paprikakrémet kevertem hozzá. Az utóbbiból azért ilyen sokat, mert már régen feleseltem egy jót :-) Csattosüveg, kevés póréhagymacsíra és hűtőszekrény. Holnapra kitűnő lesz.
A paprikakrém helyettesíthető sóval és borssal, továbbá ajánlom alap hozzávalónak a fokhagymát, amit jelen esetben sajnos kifelejtettem!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése