2014. 12. 01.

Szalonnás tészta

Tespedek a fotelben és közben a Rakonczai dúdolja a hangszórókon át, hogy szeretnéme-e ma még. Ismerős a sláger? Ha ez a tészta átvitt üzenete, akkor az márcsak e kép formájában létezik, mert mindet megettem. Kellett az energia, mert délután futottam egy jót. Az edzésköröm hazafelé eső részét nehezítette, hogy végig röhögtem, mert zenével a fülemben, métert méter után hagyva, lelassított mellettem egy autó, amiből egy idő után kiszólt a vezető, hogy elvihet-e. Úgy ledöbbentem! Nehéz pillanatok alatt tudtam csak reagálni, hogy én most tulajdonképpen futok. Vagyis edzek. A lábaimmal. Hogy mik vannak?!
Tésztás vagyok. A kenyér és a péksütik nem foglalkoztatnak, de a jó tészta egy finom feltéttel bármikor jöhet. Rendszerint másoknak frissen gyúrom a tésztát, magamnak viszont sajnos a Spar sajátmárkás gluténmentes tésztáját készítem. Ez az első lépés. Feltenni a vizet a tésztának. Közben egy serpenyőben közepes hőmérsékleten megpirítottam 4-5 szelet szalonnát, amire ráhelyeztem a zöldségreszelő uborkagyalus részén leszeletelt szintén 4-5 cukkinit. Amikor a szalonna fehér része szép áttetsző lett, a cukkini pedig átvette a pörcöcskéket, kiemeltem őket egy tányérra. 2-es fokozatra kapcsoltam a tűzhelyet és a pörcös, zsíros serpenyőben finom krémmé dolgoztam össze 4 evőkanál tejfölt és 1 evőkanálnyi kék sajtot, folyamatos keverés közben. Én Castello Dán extra krémes kéksajttal főzök. Amíg összefőtt és a tészta is elkészült, durván felaprítottam egy marék diót és a sajtmártáshoz kevertem. Hozzáadtam a tésztát, így az alap el is készült. Ráhelyeztem a szalonnát és a cukkinit, majd frissen őrölt borssal fűszereztem. Egyéb fűszerezést nem igényel, mert a szalonna is sós, valamint a sajt is. Inkább a végén, ha nagyon muszáj.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése