Volt már valaha másnak is olyan érzése, hogy hiába történik valami nap, mint nap az életében, ami könnyen rutinnak is nevezhető, mégis minden alkalommal valami újat is ad? És volt már olyan, amikor tudta, hogy az a bizonyos dolog első lesz minden szempontból, holott már sajnálta előre, hogy az utolsó is lesz egyben? Mert így voltunk mi is. Minden tekintetben. Mert minden első volt, miközben szomorúan mosolygott a lelkünk, hogy ilyen nem lesz többé. Igyekeztünk minden pillanatát tiszta szívvel megélni, hogy ami a lelkünkben marad, az örökre ott, a megfelelő helyen legyen. Ennek a képnek talán nem is a leves a lényege, amit jóízűen megettünk, hanem az a hangulat, amit mi együtt megéltünk. Ami a mienk, mert meseországban voltunk, ahol minden csoda. A mi közös, felejthetetlen csodánk. Az Ilinek, a Virágnak, a Lászlónak, az Evelinnek, a Zsoltnak, a Helgának, a Theo kutyának és nekem...
Egy jó arasznyi póréhagymát felkarikáztam és vajon lassú tűzön egy kis vízzel megdinszteltem. Hozzáadtam 4 bögre borsót és megfőztem annyi vízben, ami ellepte. Amikor már puha volt, csipegettem bele 5 nagy levél mentát és két gerezd fokhagymát préseltem hozzá. Botmixerrel összedolgoztam, sóztam, borsoztam és kecskesajttal tálaltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése